Figyelem!! Áruátvétel

…az áruátvételről – a burkolólapok csomagolásáról

Bárhol, bármit is veszünk, könnyen előfordulhat, hogy bizonyos információk hiánya miatt meglepetés ér minket a vásárlás után, amikor hazaértünk és kicsomagoltuk az adott terméket. A csempe és padlólap elsősorban építőanyag, ezért mindazok, akik nem csak leburkolva találkoznak majd a termékekkel, kénytelenek kicsit megtanulni ezt a szakmát, ahhoz, hogy a felmerülő feladatokkal, és problémákkal jól megbirkózzanak.

A kerámia csempék és padlólapok utolsó gyártási fázisa a csomagolás. Egyrészt a termék azonosítását, másrészt a védelmét kell megoldani. A lapokat papírdobozba csomagolják, a dobozokat állítva, egymáshoz viszonyítva kötésben a raklapra pakolják, ezután a raklapokat vastag fóliával majd kemény és erős pántokkal rögzítik.  Ezzel az eljárással biztosítják, hogy az élükre állított dobozokban a törékeny kerámialapok mindenféle sérülés (törés, repedés) nélkül vészelik át a raktári anyagmozgatást és a kamionokon való több ezer km-es szállítást. Probléma általában akkor keletkezhet, amikor a vevő – saját fuvarosával  – szállíttatja a néhány dobozos megrendelést, és a dobozokat – kézenfekvő, de helytelen módon – egymásra fektetve teszik az autóba, esetleg fektetve tárolják a garázsban. Ebben az esetben, gyakran előfordul, hogy a vízszintes felület legkisebb egyenetlenségén -egy kavicson akár – a lapok megroppannak és megsérülnek. Ne felejtsük, hogy a csempe súlyos áru (akár 18-25 kg-t nyom egy m2).

A gyárban a csomagoló soron egy raklapra nyilvánvalóan csak egyféle terméket tesznek, tehát ha a megrendelő számára többféle csempét, padlót és dekort kell összecsomagolni, akkor  a raktárakban (amelyek gyakran nem is egyetlen helyen találhatók) raklapokat bontanak és új raklapra készítik a dobozokat. A gyárak általában ezt eltérő mértékű felár ellenében teszik, de megéri, hiszen az ily módon összekészített gyári raklap fóliázva, pántolva, önálló árujegyzékkel kerül a kamionra. A hazai kereskedők általában ezeket az originál csomagokat nem szedik szét, és a vevő is biztonságosan elszállíthatja. Nagyon ajánlott a raklap bontásánál jelen lenni, és tételesen ellenőrzi a dobozokat, sőt a dobozok tartalmát is, pl. nagy értékű dekor elemek esetében. Ez az ellenőrzés, és bármilyen hiba, törés dokumentálása, fotózása elengedhetetlen, ha sikeresen akarunk reklamálni. Minden dobozon megtalálható a szöveg, amely a gondos átvételre figyelmeztet. A fotókat lehetőleg a hiba észlelésének első pillanataiban kell elkészíteni, hogy egyértelmű legyen: nem az átvételnél tört el a csempe, hanem már törötten volt a raklapon.

A burkolat átvételének lépései:

  1. Mennyiségileg a raklapon és a számlán szereplő dobozoknak egyezniük kell.
  2. Ellenőrizzük a dobozokra írt adatok alapján, hogy azt kaptuk-e, amit a szalonban kiválasztottunk.

Lássuk mi van a dobozra nyomtatva

MARAZZI

  1. előre nyomtatott adatok
    1. megnevezés: MR-LEGNO-TREND (lefordítva: trendi álosztásos famintás lap)
    2. gyártó név: MARAZZI ESPANA
    3. gyári kód: CU76
    4. mennyiség: piezas 14 (14 darab) m2: 1,33
    5. A két vonalkód között látható ikonban  A+  jel, ami a  termék minimálisnál  is kisebb károsanyag kibocsátását jelzi
  2. Dobozonként, a csomagológép által  nyomtatott adatok
    1.  class I (osztály)
    2.  tono 14
    3. calibre 0
    4. controll szám, azonos gyártási szérián belül változhat, így a termék beazonosításához nem kell.

iso rezy szennyezA legjobb gyárak nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre és többféle természetbarát  „zöld ” vállalást is feltüntetnek. A csomagolóanyag rezy jele mellett látható visszaforduló csepp az alapanyagba bedolgozott greshulladékra utal, ami csökkenti egyrészt a le nem bomló hulladék mennyiséget, másrészt a gyártás energia-igényét.

A név, az osztály, a tónus és a kaliber vastagon lett nyomtatva, hogy egyértelmű legyen a vevő számára.

P1050148Amikor pótlást keresünk, akkor ezekre az adatokra mind szükség van. A csempék megnevezése önmagában nem elegendő, mivel sok-sok gyárban előfordulhatnak azonos nevű lapok. Jelen esetben pl. a megnevezés –spanyolul – mindössze annyit tesz, hogy „hullámos márvány” lap. Kell a méret is, hiszen gyakran készülnek azonos szérián belül eltérő méretű lapok. A tökéletes azonossághoz pedig a gyártási tónus és a lap valós mérete kell, azaz a kaliber.

P1050122

Ennek a doboznak az oldalán, előre a CE tanúsítvány van nyomtatva, azaz az európai unión belül elfogadott műszaki előírásoknak való megfelelőség. Minden dobozon, bármely gyártótól, ott van a CE jel, és a vonatkozó műszaki kategória besorolás: jelen esetben  Blll, ami pontosan meghatározza az I. osztályú terméktől elvárható paramétereket: görbeség, méretpontosság, karcállóság, kopásállóság,  törésszilárdság, fagyállóság, tisztítószereknek való ellenállás, termikus sokk-tűrés.

A szabvány pontos szövege több oldalnyi olvasmány, de a leglényegesebb pontokat minden gyári katalógus tartalmazza, és az interneten is olvasható a kereskedő cégek honlapján.

UGL Efel szazalekSzintén a CE jelzés és egy másik minőségi csoport, a Bla UGL, ami azt jelenti, hogy szárazon préselt, fagyálló mázatlan greslap, aminek a vízfelvétele < 0,5 %.

P1050165

Ezen a képen a teljes mérettáblázat látható, ami a névleges 45*45 mérethez tartozik. Például  a  4 caliberű lap mérete 45,4*45,4, a 05 caliber pedig 44,5*44,5. A két szélsőérték között 9 mm van. Egymás mellé két ennyire eltérő lapot nem lehet szépen lerakni.

De ha csak egy különbség van a lapok calibere között, azaz 1 mm, akkor egy jó burkoló elcsalja, és a látvány teljesen kielégítő. Ilyesmi különösen akkor fordul elő, amikor sakktáblába szeretnénk kétféle  lapot tenni és nincs elérhető azonos caliber.

Ilyen precíz kalibrálás az „olcsóbb gyáraknál” nincs. Ennél a vörösagyag falicsempénél a valós és a névleges méret eltérésének lehetősége miatt a dobozban levő mennyiséget csak körülbelülire jelölik.

Blll fal m‚r menny

A felhasználótól elvárt gondosságra figyelmeztetnek az alábbi szövegek, amiket lejjebb le is fordítottunk.

rekla„Ahhoz, hogy a termék beépítése a legjobb eredményre vezessen,  kérem kövesse az alábbi utasításokat:

1. Ellenőrizze a dobozon a nevet és a tónust
2. A burkolás során több dobozból is vegyen ki lapokat (legalább 5 doboz).
Nem fogadunk el reklamációt már leburkolt lapokra, ha a hiba látható volt.”

reklamcio nemet

A termék átvétele és leburkolása előtt ellenőrizni kell a tételen belül az osztályt, a tónusok és caliberek azonosságát. Leburkolás után egyetlen gyár sem fogad erre vonatkozó reklamációt, még akkor sem ha a vevő a dobozokkal bizonyítani tudja, hogy eltérő tónust és calibert kapott.

CE reklamacioEzen a dobozon 6 nyelven olvasható az előzetes ellenőrzésre való figyelmeztetés.

reklamgyar neveEgy oldalra előre nyomtatva a kötelező információk: a gyár neve, címe, a lap méretei és a dobozban levő mennyiség, a szabvány-hivatkozás, a burkolás előtti figyelmeztetés, a caliber tábla és a környezetvédelmi logok. Ez az a lapja a doboznak, amire a későbbiekben nem lesz szükségünk. Melegen ajánljuk viszont az egyedi adatokat tartalmazó darab archiválását. Reméljük, a fentiek alapján mindenki biztos kézzel fogja a doboznak azt a bizonyos oldalát leszakítani.