Tippek Trükkök – Maradékból szépet

Ebben a rovatunkban, időről időre bemutatunk olyan megoldásokat, amik megkönnyíthetik egyedi és stílusos fürdőszobánk megteremtésének nehéz feladatát. Mostani írásunkhoz egy óbudai lakásban tett látogatás adott ihletet.

IMG_4225_p

DIFFERENCIÁK és EGYSÉG

Fürdőszobánk burkolata láthatóan többféle. Minimum két önálló színvilágot, több burkolási magasságot, kétféle mozaik felületet, eltérő fényességet és méreteket tartalmaz, mégis érezhető, hogy az alaplapok azonos stílusa, a pasztell színek hasonló visszafogottsága és a rettifikált csempék miatt  a burkolt felületek homogenitása megteremti az egységes hangulatot.

MARADÉKBÓL

Amikor a felújítás esedékessé vált és körülnéztünk a lehetőségeink terén, úgy döntöttünk, hogy alapvetően drága, de maradék csempéből dolgozunk, amit épp emiatt igen kedvezményes áron tudtunk beszerezni. Az egyes lapok darabszám tekintetében önmagukban használhatatlanok lennének, de ügyes koncepcióval egymás mellé helyezve új „csempecsaládot” komponáltunk. Ez a fajta amatőr csempetervezés általában kevésbé jó eredményt hoz, mint a gyártók saját – gyönyörűen összeállított – szériáinak használata, de ez nem vette el a kedvünket, és bíztunk benne, hogy a végeredmény minket igazol majd. (Sajnos nem lehet bármilyen felületű, mázú, mintázatú csempéket – különböző gyártóktól – egymás mellé tenni, még akkor sem, ha a névleges méretük megegyezik. Más karakterű lapokból könnyen szedett-vedett lesz a felület, még akkor is ha a színek – elképzelésünk szerint – éppen összeillenek.)
Jelen esetben a FAP olasz gyár megszűnt 30,5*56 lézervágott azonos minőségű magasfényű lapjaiból indultunk ki. Különböző családokból, de hasonló hangulatú csempéket, és csempemozaikot tettünk egymás mellé, ami miatt a „dizajner” munka kockázata jóval kisebb volt, hiszen a FAP egységes (trendvezető színvonalú) stílusa lehetővé tette a szép eredményt.

MINŐSÉG

A lapokat sehol sem vágtuk, ahol nem adta ki az egész lap a szükséges felületet, ott inkább a csempe saját mozaikjával toldottuk meg.

IMG_4235_c

A világos vajszínből három enyhén eltérő árnyalatot használtunk. A wc körül a fektetett csíkos felület világos csempéjénél kicsit sötétebb a mozaik színe, és kicsit szürkésebb a zuhany belső burkolata, ami így átmenetet képez a fürdőszoba kék feléhez.

IMG_4202_p

Sok helyen tévesen úgy gondolják, hogy az a legjobb, ha a csempék egészen a plafonig érnek. Nálunk a burkolási magasság csupán a szükségeshez igazodott, csak a zuhanynál, a mellette található törölköző szárító alatt, illetve a mosdónál burkoltunk körülbelül 2 méterig. A csempék magasfényű felülete miatt kerültük a vágást, hiszen óhatatlanul pici csorbulások keletkezhetnek a vágott éleken. Viszont ha nem vágunk, akkor a meglévő csempeszélességet és magasságot kellett használnunk, aminek eredményeképp a tükrök fölött magasabb a burkolt fal, mint az ajtó felső széle. Ez sokaknak talán nem elfogadható, hiszen egységesebb lenne, ha azonos lenne a magasság. Ugyanakkor az ajtó túloldalán sokkal alacsonyabban befejeződött a csempézés, nem volt miért ragaszkodni az egységes vonalhoz.
A rettifikált nagyméretű lapokat minimális fugahézaggal burkoltuk, ezért a látvány szinte teljesen homogén. Nincsenek rácsvonalak és emiatt a fogas alatti sima barackszín falon szinte nem is látszik, hogy csempézve van.

IMG_4244_c

A falra képek és fogas került, illetve a kinyíló ajtó mögé semmi. A képek tónusa igazodott a burkolat színvilágához, tovább hangsúlyozva, egyrészt az ablak melletti/alatti rész otthonosságát, pihentető meleg hangulatát, másrészt a fürdéshez kötődő vizes-kéket. A két kisebb olajfestmény egy görög piacról származik, a nagyobb kép hímzett kézimunka. Egymás mellett a tengerparti nyaralások harsány és ragyogó színeit idézik.

IMG_4222_cIMG_4209_c

IMG_4230_cA kék rész dekorációját az irizáló kékes-lilás üvegmozaik adja. A zuhany falában húzódó keskeny csíkok és a pult lábait borító mozaikok egyszerre szolgálják a látványt és a kényelmes burkolás gyakorlati hasznát. A kék mozaik viszonylag hangsúlyosabban a törölköző szárító és a tükör között látszik, talán ellensúlyozza a mosógép prózai jelenlétét.

PONTOS BURKOLATKIOSZTÁS

Mivel adott volt, hogy hány darab lap van színenként, ezekből kellett a négy fal mérete és a szükséges burkolandó terület nagysága alapján megrajzolni a burkolási tervet. Már kiinduláskor egyértelmű volt, hogy nem lesz mennyezetig burkolva a fürdő. Képeket szántunk a falakra, márpedig a csempézett felületbe, mint tudjuk, nehéz szöget verni.
Minden darabra szükség volt és emiatt a lapok épségére rendkívül kockázatos vágás szóba sem jöhetett, hiszen a vágáskor történhet a legkönnyebben baj (törés, repedés, csorbulás). Pontos rajz alapján haladtunk, szükség szerint a mozaikot használtuk toldásnak, váltásnak, szegélyezésnek és dekorációnak.

RAKÁSI MÓD

A csempéket mindegyik falon fektetve raktuk, ami széltében tágítja a teret, és keresztben elvágja a falakat ezzel is hangsúlyozva az alacsonyan burkolt falakon, hogy éppen csak a szükséges mértékig kell a vízzáró, könnyen tisztántartható felület. Azon felül a fal egyszerűen festve van, ahogy lakóterünk egyéb helyiségei is. Karakteresen más a zuhanyfülkébe kerülő burkolás, állítva, a magasba nyújtózva tettük a csempét, a függőleges vonalat erősíti mozaikcsík is. Az ide kerülő csempék mérete is más volt mint a többi, így a fülke egyik oldalán sem fut a fuga, ami főbenjáró vétek egy klasszikusan burkolt fürdőszobában, de a koncepcionálisan vegyes összeállítású elképzelésbe szerencsére ez is simán belefér. A rettifikált csempénél a minimális fugahézag jóval kevésbé zavaró, másrészt a fülke oldala egyébként is határozottan osztja a látványt, amit tovább erősít a színváltás is.
A csempeváltásból miatt megszakadó vonalakat lényegtelennek találtuk, mert fontosabbnak éreztük a felületek egymáshoz viszonyított kiegyensúlyozottságát, mint a formális szabályosságot.

IMG_4219_c IMG_4217_c IMG_4234_c